Ungvári Tamás 85 éves! – Hegedűs D. Géza köszöntője

Ungvári Tamás szeptember 25-én 85 éves. Születésnapja alkalmából ünnepelték barátai, tisztelői az Ódry Színpadon, köztük Hegedűs D. Géza, akinek köszöntőjét a Szombat oldalán olvashatják.

Ungvari-Hegedus-1024x687Kedves Tamás!

Megtiszteltetés, hogy itt állhatok az Ódry Színpadon, s a Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében, s mint az egyetem hajdani professzorát, én, egykori növendéked köszönthetlek 85. születésnapod alkalmából.

Tőled tanultam, hogy az ABC megszületésével megteremtődött a híd a beszélt nyelv és a gondolat között, s az írásbeliségnek köszönhetően, rögzíthetővé vált a humanitás létformáinak legapróbb mozzanata is – az elképzelt vagy álmodott és teremtett világ minden szellemi sugallata, emberi tapasztalata. Igazolásul hivatkozhatnék itt a kabbalisztikus nyelvmisztika egyik legrégebbi szövegére a “Széfer Jecirá”-ra, mely szerint a világ az egytől tízig terjedő számokból, és az “ábécé” huszonkét betűjéből teremtetett. E könyv felfedi még azt is, hogy külön-külön melyik betűnek van hatalma a levegő, a víz, a tűz, a tudás, és az álom fölött, vagy, hogy az élet fölött rendelkező “kaf” betű miként szolgál arra, hogy legyen a világon nap, az évben szerda, a testen pedig bal fül.

Igen! A könyv! A könyvek! Rajongásaink tárgyai. Legelsőbben is A Tóra, ami görögül annyit tesz: Biblia. Ami isteni sugallatra íródott. Benne tanításaink és parancsolataink. Emberlétünk erkölcsi alapjai. Még ma is, e „transzcendens nélküli”, istentelen világban. Avagy nem úgy van-é, ahogyan Georg Bernard Shaw mondotta volt, hogy: „minden könyvet a Szentlélek diktált”! Akkor Ungvári Tamás könyveit is. S mi, egykori növendékei, könyveit olvasva, szenvedélyes, csillogóan okos, a dolgok mélyére hatoló előadásait hallgatva ugyanazon szellemi közösség részeseivé válhattunk, ami annyit tesz: egyszerre magyar, európai és egyetemes.

Egy növendék számára, mint aki én voltam, megrázó élmény, ha a benne kavargó sok-sok információ, olvasmányélmény, válaszkereső kérdés egy jó tanárnak köszönhetően átlátható rendszerré áll össze. Számomra Ungvári Tamás professzor, itt a Színház-, és Filmművészeti  Egyetemen ez a meghatározó szellem volt. Belehelyezett bennünket az áradó időbe, s megértettük, hogy minden könyvhöz, amiben elmélyedünk, saját korunk fókuszán át, hozzáolvassuk a mű keletkezése óta eltelt időt is, történelmével, emberi tapasztalataival, megszerzett tudásával, felfedezéseivel, szellem- és stílustörténetével. Mert minden mindennek mindene.

Így borzongtuk végig veled, kedves Tamás, az olympusi világ dionűszoszi dzsungelét, s ujjongva fakadtunk dalra, az értelem, szépség és forma apollói hegycsúcsain. Tanúi lehettünk a tragédia születésének, s értettük meg általa, hogy az ember drámai lény, nem a fenntartható fejlődés folyamatosan termelő és fogyasztó biomechanikai eszköze. Isten világba kitett gyermeke, testi, lelki, egzisztenciális, intellektuális, morális, közösségi és hatalmi kényszerek hálójában vergődik, olykor célba ér, máskor elbukik, nevetségessé válik, hős lesz vagy áruló, önző vagy szeretni tudó, gyilkos vagy önfeláldozó, és sohasem egy, de mindig változó. Örök válságban, s önkorrekcióban élő.

Drága Tamás! Te rajzoltad meg nekünk, diákoknak, kultúránk önarcképeit, a “Faustizmust” és a “Don Juanizmust”. Individualizmusunk erős rajzolatú, évezredek finomította karakteres képeit. Így adtad át nekünk, hogy mi a szabadság gyermekei, s az európai kultúra örökösei vagyunk: a korlátok nélküli lélek és gondolat, a szárnyaló fantázia és kreativitás, a szabad cselekvés lányai és fiai. Ezeken az órákon értettük meg, hogy sohasem az egyén van a hatalmat gyakorlókért, s az általuk fabrikált paragrafusokért, hanem fordítva. S, hogy minden faji, vallási, kulturális, nyelvi kisebbséget, a többségi társadalommal azonos jogok illetnek meg. Ahogyan már az antik görögöknél is gyakorlat volt: ha egy megvitatandó kérdés felmerült, sohasem azt nézték, ki kérdezi, szegény-e vagy gazdag, egyszerű pór vagy hatalmas, hanem mindig azt, hogy mi a kérdés, s ha fontos volt, megvitatták – és nem a hierarchia döntött. Innen gyökerezik, a mi modern európai demokráciánk.

És te adta ide Füst Milán „Látomás és indulat”-át, figyelmeztetve, hogy színházat, művészetet csinálni, tanítani, lángra lobbantó fantázia, szenvedély és intellektuális energiák, filozófia nélkül nem érdemes.

Babits Mihály és Szerb Antal magyar, európai és világirodalmi univerzumait te tártad elénk, s a határtalanság dimenziójába röpítettél, ahol életművek csillagrendszere ragyog a kezdetektől, a két nagy szellem horizontjáig.

Szerb Antal „Világirodalom történetéből”, téged köszöntve, talán nem véletlenül jut eszembe a következő idézet:

„Maestveldt ostroma alkalmával történt, hogy Puxus Oppidanus, a híres németalföldi kora-humanista házát felgyújtotta egy lángcsóva. Puxus éppen az igazak és jámbor lelkű humanisták álmát aludta, úgy kellett kivonszolni az égő házból. Csak odakint tért magához, és amikor ráébredt a valóságra, kitépte magát kísérői karjából, és visszarohant az égő házba. Néhány perc múlva visszatért a füsttől fuldokolva, és egy könyvet szorongatott a hóna alatt. Barátai kíváncsian kérdezték, mi ez a kincs, amiért visszafutott a lángok közé? – Nem is tudom – felelte Puxus –, de szép… és könyv. Hogy ne legyek egyedül az éjszakában.”

Drága Tamás! A te könyveidnek, alkotó jelenlétednek is köszönhetően, ma nem vagyunk egyedül az éjszakában. Jó, hogy együtt lehetünk veled!

Isten éltessen 85. születésnapodon, családod és mindannyiunk örömére!

Forrás: szombat.org