Hegedűs D. Géza erős szívvel

Mindig vannak irodalmi szívügyei. Évekkel ezelőtt Hamvas Béla borról írt elmélkedéseit tolmácsolta szárnyaló szenvedéllyel. Nemrég Esterházy Péter Mercedes Benzéből rendezett pompás hangulatú felolvasószínházi előadást. Most Márai Sándor Hallgatni akartam című első, emigrációban írt befejezett művét kínálja a közönségnek. Egyedül. Hegedűs D. Géza, színészetének teljes kvintesszenciáját kínálja.

Kollégiumi szobájának falára annak idején felírt egy Chagall-idézetet. Emlékszik még rá?

Hogyne! »Dolgozni kifulladásig!« Ez volt az idézet.

Dolgos fiú lehetett már a színművészeti főiskolát megelőző években is Ibrányban, ahol felnőtt, majd Debrecenben, ahová építőipari technikumba járt.

Méghozzá gépészeti tagozatra, ahol az építészetet segítő gépekkel, darukkal, szállítószalagokkal, malter- és betonkeverőkkel, földmunkagépekkel foglalkoztunk. Van daruvezetői igazolványom! Ahogy befejeződött a tanév, egy hónapra termelői gyakorlatra kellett mennünk. Két nyáron Pesten loptuk a napot. Diákok voltunk, egy angyalföldi munkásszállóra raktak bennünket. Rögtön az első hétvégén elindultam befelé a városba. Bolyongtam utcáról utcára, mentem az orrom után. Egyszer csak itt kötöttem ki a Vígszínház előtt. Június első fele volt, még játszott a színház, láttam a plakáton, hogy Krúdy Vörös postakocsija van műsoron. Tizenöt évesen a társulat vezető művészeit láthattam. Bulla Elmát, Halász Juditot, Darvas Ivánt, Tahi Tóth Lászlót.

Aztán egy másik kollégiumban már színművészeti főiskolásként rábukkant arra a bizonyos Chagall-idézetre.

Akkor olvastam a memoárkötetét. Valahogy megértettem. Irgalmatlan produktivitású alkotó volt. Bibliai témájú festményeit három évvel ezelőtt láttam Nizzában, freskóit a párizsi Operában, de New Yorkban is láttam egy térbeli művét. Arról írt, hogy élete legszörnyűbb időszakain mindig a munka segítette át, semmi más. A munka ugyanis minden baj, nehézség fölé emeli az embert. Berántja. Meggyógyítja. Közben még súg is, hogy milyen megoldást találhatsz a bajodra. Igen, ezt én is így élem meg.

Pályakezdése óta a legfoglalkoztatottabb színészek egyike. Az utóbbi években azonban sokkal többet dolgozik, mint korábban. Hatalmas súlyokat cipel a vállán. A pestis, Álomkommandó, Athéni Timon, A revizor, Hegedűs a háztetőn, Hallgatni akartam, s mindemellett még tanít is az egyetemen.

Rosszul esne, ha nem dolgozhatnék folyamatosan. Helyzeteket teremtenék. Nyakig belenavigálnám magam valami munkába. Ibsen Nórája volt egyfajta fordulópont a színészi gondolkodásomban. Marton Lászlónak, az előadás rendezőjének köszönhetően áttörtem egy falat. 2001_nora2Ő ébresztett rá, hogy ne nézzek se jobbra, se balra, se magam mögé, csak a szerep által diktált probléma megoldására. Hogy az vezessen minden tekintetben. Megértettem, hogy az én munkám szabadsága az, hogy minél bátrabban, szélsőségesebben menjek a szerző által felkínált, ismeretlen úton. Nem kell félni, megrettenni, nem kell foglalkozni azzal, hogy mások mit fognak szólni hozzá. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy ezt az utat minél következetesebben meg tudjam tenni.

Több évtized után három olyan darab került vissza a Vígszínház repertoárjára, amelyben ön is kiemelkedő alakítást nyújtott annak idején. Nádas Pétertől a Találkozás, Fejes Endrétől a Jó estét nyár, jó estét szerelem és a Bűn és bűnhődés, amely Jurij Petrovics Ljubimovnak, a legendás moszkvai Taganka Színház rendezőjének köszönhetően óriási hatással volt a magyar színjátszásra.

Mind a három darab mai változatát láttam. Fényképek elevenednek meg a múltból. A változó világgal együtt termé1985_talalkozasszetesen mi is változunk, ezért nagyon érdekes új formában látni ezeket a darabokat. Eszenyi Enikő nagyon izgalmas formát talált a Találkozásnak. A flash back momentumokkal újabb dimenziót nyitott a darabnak. Érzékibbé, még közelibbé hozza a történetet. A múltat egy-egy kamera előtt eleveníti meg a rendezés, minden ott és akkor, előttünk történik meg. A spontaneitás szüli az előadás minden pillanatát. Börcsök Enikő és Király Dániel játéka révén hatalmas művészi tett szemtanúi vagyunk. Én Ruttkai Évával játszottam annak idején, és azt a munkafolyamatot is nagy beavatásként éltem meg, hiszen Nádas Péter jelen volt a próbákon, és a többiek, Vidovszky László zeneszerző és Jovánovics György díszlettervező már akkor, a nyolcvanas évek közepén is jelentős alkotónak számítottak. Nagy élmény volt velük lenni. Onnantól kezdve másképpen szemléltem a színházat, önmagamat és a színészetet.

A ljubimovi Bűn és bűnhődésben Mikolkát, vagyis a megfélemlített orosz népet játszotta.

David Borovszkij díszlettervezővel bátor, progresszív, eredeti formai megoldást kínált a mester. Drámai mementóként jelezte a világnak, hogy a bűn a tisztákat és a bűnteleneket ugyanúgy tragédiába tudja sodorni, mint a valóban bűnösöket. Ljubimov szellemisége, szemlélete radikális változást hozott a magyar színházművészetbe. Egyszerre lüktetett a színen a konkrét időbeli pillanat, amikor az előadás megszületett, és ott voltunk Dosztojevszkij fejében is. Úgy jelent meg a gondolat, mintha magát a szerzőt is láttuk volna ott és akkor. Engem mint Mikolkát a Vígszínház mögötti utcáról hozott be. Kinyittatta a díszletek behozatalára szükséges hatalmas tölgyfa ajtót, és esőben, szélben, hóban, fagyban ott kellett berohannom, majd vallomást tennem.

A Jó estét nyár, jó estét szerelem a vígszínházi zenés produkciók egyik fényes győzelme lett Presser Gábor dalaival, valamint Fejes Endre és Dusán Sztevanovity szövegeivel.

1977_joestetOtt az tette izgalmassá a munkát, hogy kettős létezésű alakot játszhattam. Ha úgy tetszik, hasadt szerepet. Meg kellett teremteni az egyszerű, szociológiai értelemben lent, a mélyben létező figurát, de vele együtt egy másikat is, aki bizonyos napokon az éjszaka hercege, arisztokratája volt. Ha más körülmények közé születik, más kulturális közegben nő fel, akkor alkotóművésszé, akár költővé is válhatott volna. Hatalmas történeteket tud megálmodni és hitelesen eladni. A hiúság, az emberi esendőség, a kétségbeesés mellett egyfajta szabadságvágy is hajtja őt. Fejes Endre írói gondolatát vittük tovább, hogy egy hamis, hazug, képmutató világban csak úgy lehet érvényesülni, ha mi is olyanná hazudjuk magunkat, holott a meghirdetett világ arról papolt, hogy kedves kétkezi munkásember, ez a te világod, és olyan lesz, amilyennek te teremted meg. Az igazságtalanság felismerése motiválta ezt a szerencsétlen fiatalembert, aki végigjárt egy ekkora tragédiát. A darabbeli összes partnerem elevenen él bennem. El tudnám énekelni az előadás bármelyik dalát. A Találkozásból mondatok köszönnek vissza, a Bűn és bűnhődésből még gesztusokra is emlékszem.

S mi a véleménye azokról a fiatal pályatársairól, akik ma játsszák a Fiatalembert, a »görög diplomatát« vagy Mikolkát?

Az a jó ezekben a művekben, hogy felkínálják az alkotócsapatnak a lehetőséget, hogy a szerepek azzal az emberi gazdagsággal telítődjenek meg, amelynek hordozói maguk a kollégák. A történelmünket kutató Fiatalember attól olyan dinamikus, tépelődő, olykor kifosztott és kétségbeesett, hogy Király Dani magát adja hozzá. A művészetben az a csodálatos, hogy egyik alkotó nem írja felül a másikat. Ha létrejön egy érvényes, nagyléptékű, felejthetetlen alkotás, akkor az olyan is marad. A Találkozás mai alkotócsapata felfedezett egy másik földrészt, és ezzel gazdagodott most a színházművészet univerzuma. Azért tudom nyitott szívvel befogadni az előadást, mert rácsodálkozom, hogy a humanitásnak hányféle létformája van. Király Danit és a Mikolkát alakító Vecsei Miklóst tanítottam az egyetemen, csak Wunderlich Józsefet nem, aki a kettős életet élő, Sötétruhás fiút játssza Fejes Endre darabjában. Jóska viszonya olyan a világhoz, amilyet a 2010-es évek megkövetelnek. Modern és ettől érvényes az alakítása. Miklós is a kor gyermeke. Én nem voltam az annyi évesen, mint ő. Csetlő-botló, ügyetlen, ugrifüles gyerekecske voltam. Miklós bátrabb, két lábbal áll a földön. Mint a felnövekvő nemzedék többi tagja. Nincsenek illúzióik. A világ viszonyaival nagyjából tisztában vannak. Nem a pillanatnyi érdekek vezérlik őket. Nem lépnek át bizonyos helyzeteket, nem dobnak félre értékeket csak azért, mert valahol máshol felcsillan egy előnyösebbnek tűnő szituáció. Lehet, hogy a nehezebb utat választják, de az adhat számukra olyan muníciót, amellyel új világot lehet teremteni.

Egymást követően három új filmben kapott jelentős szerepet. A Sándor Pállal forgatott Vándorszínészekben, Kamondi Zoltán Halj már meg! című alkotásában és Szász János rendezésében, a Sóhajok hídjában.

Sándor Pál filmje a rögeszméinkről, egy vándortársulat elhatározásáról szól. Izgalmas alakja vagyok a történetnek. Kova a neve, tehát tűzcsiholó. Nagyon öntörvényű fickó, akinek az emberi és művészi hűség nem éppen az erőssége, inkább a vágyai hajtják, kergetik, motiválják. A tragikus hirtelenséggel eltávozott Kamondi Zoltántól egy műtárgyakkal kereskedő, alvilági figurát kaptam, akivel nagyon jó volt együtt lenni. Az ő neve is beszédes: Kövér Lajos. Asztmatikus, korpulens alak, húsz kilót kellett felszednem miatta. Ettem is szabadon, ami jött. A Sóhajok hídjában hentes vagyok, aki egy nagy húsfeldolgozó üzem tulajdonosa. Mindene megvan, csak épp a szerelem hiányzik az életéből. Magányos, kiszolgáltatott ember, akit hirtelen magával ránt az érzelmi téboly. Sok energiát és erős idegrendszeri jelenlétet igényelt, és sok fizikális nehézséggel járt a szerep, ezért szerettem. Lenyűgöző volt számomra Nagy Zsolt maximalizmusa, makacs igazságkeresése, hogy addig nem moccant tovább, míg magyarázatot nem talált egy-egy momentum megoldására. De ugyanilyen nagy ajándék számomra, ha Börcsök Enikővel játszhatok. Jó a szemébe nézni. Olyan inspiráló, hogy az ember minden értelemben csak jobb lesz általa.

Rengeteg energiával, óriási szenvedéllyel dolgozik. Megkérdezhetem, mikor volt legutóbb EKG-vizsgálaton?

Nem olyan rég. Eldöntöttem ugyanis, hogy a szervezetem minden szféráját megvizsgáltatom. Kívül-belül, így, úgy, amúgy. A legmodernebb technikával mindent. Direkt megszerveztem. Kíváncsi voltam, mi lesz az eredmény. Befeküdtem egy hétre, és kézről kézre adtak a specialisták. Rendben vagyok. Semmiféle gyógyszert nem kell szednem. Nyugodtan játszhatok, amennyit bírok.

Szabó G. László beszélgetése Hegedűs D. Gézával a Vasárnap 2017. január 27-i számában.